Svédország (svédül: Sverige ([ˈsværjɛ]), vagy hivatalos nevén a Svéd Királyság (svédül: Konungariket Sverige), egy skandináv ország Észak-Európában. Az ország szárazföldi határait nyugaton Norvégia, északkeleten Finnország képezi. A 2400 km hosszú tengeri határa nyugaton a Skagerrak és Kattegat szorosok valamint az Öresund, délen és keleten pedig a Balti/Keleti-tenger. Délen az Öresund tengerszoroson épült Öresund hídon át Dániával van szárazföldi összeköttetése. A 450 295 négyzetkilométeres területével a világ 56., illetve az Európai Unió 3. legnagyobb országa.

A 2015-ös becslések alapján a svéd lakosság 9 767 357 fő volt, melynek mintegy 85%-a él városokban; a népességszám a bevándorlás hatására folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Svédország népsűrűsége 21 lakos négyzetkilométerenként, ami leginkább a déli területekre koncentrálódik. Az ország déli részét túlnyomórészt mezőgazdasági területek, míg az északi részét sűrű, hegyekkel tarkított erdőségek borítják.

Svédország egy alkotmányos monarchia és parlamentáris demokrácia, az ország jelenlegi királya és egyben államfője XVI. Károly Gusztáv. A törvényhozó hatalmat a 349 képviselőből álló egykamarás parlament, azaz a Riksdag jelenti, a végrehajtó hatalmat pedig a kormány gyakorolja a szociáldemokrata Stefan Löfven miniszterelnökkel az élén. Svédország egy egységes állam, jelenleg 21 megyére és 290 községre osztva. Fővárosa és egyben legnagyobb városa Stockholm.

Az ország fenntartja a skandináv szociális rendszerét, amely biztosítja minden állampolgára számára a társadalombiztosítás, az egészségügyi szolgáltatások és az oktatás finanszírozását. Itt a hetedik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem a világon, valamint előkelő helyet foglal el számos nemzetközi összehasonlításban ami az életminőséget, az egészségügyet, az oktatást, a szabadságjogokat, a gazdasági versenyképességet, az egyenlőséget, a jólétet és az emberi fejlettséget illeti. Az ország 1995 óta tagja az Európai Uniónak, továbbá tagja többek között az ENSZ-nek, a Kereskedelmi Világszervezetnek és az OECD-nek is.

 

(forrás: Wikipédia)

 

 

 

Weboldalunkon cookie-k használatával biztosítjuk, hogy a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani látogatóinknak.